írta: Tóth Panni
Mariann az édességboltban rója a köröket. Reggel még nem is sejtette, hogy itt fog kikötni délután 13:07-kor nyálcsorgatva. Sőt, igazából reggel még úgy tervezte otthon marad és alszik. Az ilyen hétköznapok úgysem nyújtanak mást a szürkeségnél, iskoláknál és munkahelyeknél. Ám az ébresztőóra kitartóan nyüszített és szerencsére olyan helyen volt elhelyezve, ahol nem csaphatta le egy laza kézmozdulattal, nevezetesen egy két méter 25 centis ruhásszekrény tetején. Minden este oda teszi, hogy kijátszhassa reggelenkénti önmagát, különben nem kelne fel. Az ilyen trükkök ellenére, mint minden reggel, most is futott a busz után csupán azért, hogy megtapasztalhassa azt a gyönyört, mikor 20 másik embernek préselik neki, akik mind friss reggeli lehelettel, köhögésrohamokkal és acélbetétes bakancsokkal vannak felszerelve.
Leszálláskor néhányan hasba is vágták a könyökükkel.
Első óráját automata üzemmódban ülte végig küszködve az elalvással. Második óráján az ablakon bámult kifelé a belváros háztetőire. Csokoládébarna verebek ugrándoztak egy párkányon. Csokoládé, hmm… Mintha eszébe kellene jutnia valaminek.
Elakadt a lélegzete és néhány nem túl nőies szó hagyta el a száját. Padtársa oldalba bökte, hogy túl hangos volt. Ettől ismét fájni kezdtek reggel szerzett sérülései.
A további órákon három szó járt a fejében: anya, névnap, csokoládé. Pár óra múlva az utcán sietett egy édességbolt felé. A szél hidegen fújta lába elé a faleveleket és az utca nem túl kellemes szagait. Az édességbolt körül azonban süteményillat keringett, az ajtó előtt forró csokoládét készítettek. Bent kellemesen meleg volt, néhány ábrándozó alak bóklászott a polcok közt elhomályosult tekintettel. Mint rabul ejtett kísértetek emelgették a dobozokat és csomagokat, majd az árakat meglátva szertefoszlott az édes varázs és savanyú ábrázattal léptek a következő polchoz.
Mariann bizalmatlanul lépett az első szembe ötlő termékhez. A csomagolás igényes volt, a mesekunyhóhoz hasonló kép bájos, az ára hátborzongató. Úgy érezte égnek mered a haja, és gyorsan visszatette a dobozkát a polcra. Elfordult, hogy ne is lássa.
A következő fél órában csak kerengett jobbra-balra. Minden ízléses volt és nagyon gusztusos, illatos és kívánatos. De észrevette, hogy rengeteg a bizarr ízesítés. A chili és mentol még érdekesen is hangzott, de rengeteg volt az olyan fűszeres csokoládé, mint a kakukkfű és a zsálya, amik enyhén szólva gyomorforgatóan hangzottak. A sós csokoládénál majdnem felnevetett. Egyértelmű, a csokoládégyárosok egymást próbálják túlszárnyalni a legújabb és legbizarrabb ízesítésekkel. Valószínűleg az emberek már unják a megszokott ízeket. Mi lesz, ha majd a sós csokoládét is megunják?
Az igazság az, hogy a csokoládégyárosok erre már kiötöltek egy olyan módszert, amiről ha az emberek tudnának, megbotránkoznának és késlekedés nélkül beperelnék őket az okozott lelki sérülésekért. A csokiipar csődbe menne és a világ édességek szempontjából visszazuhanna az Amerika felfedezése előtti időkbe.
Ám az emberek még nem tudnak a csokoládégyárosok tervéről, így mikor az egy évtized múlva kijön az új generáció már elégedetten fogadja azt be, így a csokoládé válik a világ urává…
Mariann most tudatlanul töprengett a polcok előtt. Végre talált egy izgalmas közepesen drága bonbont. Megvegye? Ne vegye meg? Kinyújtotta a kezét, majd visszahúzta. Szinte érezte, ahogy a pénztárcája esedezik. A csokoládé viszont lágyan dorombolt lelki fülei hallatára. Az ajkába harapott. Odakint négy órát ütött a harang.
Este ollóval rózsaszín szalagot vágott, masnit kötött, és becsúsztatta a bonbont édesanyja íróasztalára egy kis kártyával, amire ez volt írva: Boldog Névnapot ♥ ♥ ♥
Mariann az édességboltban rója a köröket. Reggel még nem is sejtette, hogy itt fog kikötni délután 13:07-kor nyálcsorgatva. Sőt, igazából reggel még úgy tervezte otthon marad és alszik. Az ilyen hétköznapok úgysem nyújtanak mást a szürkeségnél, iskoláknál és munkahelyeknél. Ám az ébresztőóra kitartóan nyüszített és szerencsére olyan helyen volt elhelyezve, ahol nem csaphatta le egy laza kézmozdulattal, nevezetesen egy két méter 25 centis ruhásszekrény tetején. Minden este oda teszi, hogy kijátszhassa reggelenkénti önmagát, különben nem kelne fel. Az ilyen trükkök ellenére, mint minden reggel, most is futott a busz után csupán azért, hogy megtapasztalhassa azt a gyönyört, mikor 20 másik embernek préselik neki, akik mind friss reggeli lehelettel, köhögésrohamokkal és acélbetétes bakancsokkal vannak felszerelve.
Leszálláskor néhányan hasba is vágták a könyökükkel.
Első óráját automata üzemmódban ülte végig küszködve az elalvással. Második óráján az ablakon bámult kifelé a belváros háztetőire. Csokoládébarna verebek ugrándoztak egy párkányon. Csokoládé, hmm… Mintha eszébe kellene jutnia valaminek.
Elakadt a lélegzete és néhány nem túl nőies szó hagyta el a száját. Padtársa oldalba bökte, hogy túl hangos volt. Ettől ismét fájni kezdtek reggel szerzett sérülései.
A további órákon három szó járt a fejében: anya, névnap, csokoládé. Pár óra múlva az utcán sietett egy édességbolt felé. A szél hidegen fújta lába elé a faleveleket és az utca nem túl kellemes szagait. Az édességbolt körül azonban süteményillat keringett, az ajtó előtt forró csokoládét készítettek. Bent kellemesen meleg volt, néhány ábrándozó alak bóklászott a polcok közt elhomályosult tekintettel. Mint rabul ejtett kísértetek emelgették a dobozokat és csomagokat, majd az árakat meglátva szertefoszlott az édes varázs és savanyú ábrázattal léptek a következő polchoz.
Mariann bizalmatlanul lépett az első szembe ötlő termékhez. A csomagolás igényes volt, a mesekunyhóhoz hasonló kép bájos, az ára hátborzongató. Úgy érezte égnek mered a haja, és gyorsan visszatette a dobozkát a polcra. Elfordult, hogy ne is lássa.
A következő fél órában csak kerengett jobbra-balra. Minden ízléses volt és nagyon gusztusos, illatos és kívánatos. De észrevette, hogy rengeteg a bizarr ízesítés. A chili és mentol még érdekesen is hangzott, de rengeteg volt az olyan fűszeres csokoládé, mint a kakukkfű és a zsálya, amik enyhén szólva gyomorforgatóan hangzottak. A sós csokoládénál majdnem felnevetett. Egyértelmű, a csokoládégyárosok egymást próbálják túlszárnyalni a legújabb és legbizarrabb ízesítésekkel. Valószínűleg az emberek már unják a megszokott ízeket. Mi lesz, ha majd a sós csokoládét is megunják?
Az igazság az, hogy a csokoládégyárosok erre már kiötöltek egy olyan módszert, amiről ha az emberek tudnának, megbotránkoznának és késlekedés nélkül beperelnék őket az okozott lelki sérülésekért. A csokiipar csődbe menne és a világ édességek szempontjából visszazuhanna az Amerika felfedezése előtti időkbe.
Ám az emberek még nem tudnak a csokoládégyárosok tervéről, így mikor az egy évtized múlva kijön az új generáció már elégedetten fogadja azt be, így a csokoládé válik a világ urává…
Mariann most tudatlanul töprengett a polcok előtt. Végre talált egy izgalmas közepesen drága bonbont. Megvegye? Ne vegye meg? Kinyújtotta a kezét, majd visszahúzta. Szinte érezte, ahogy a pénztárcája esedezik. A csokoládé viszont lágyan dorombolt lelki fülei hallatára. Az ajkába harapott. Odakint négy órát ütött a harang.
Este ollóval rózsaszín szalagot vágott, masnit kötött, és becsúsztatta a bonbont édesanyja íróasztalára egy kis kártyával, amire ez volt írva: Boldog Névnapot ♥ ♥ ♥
