www.monitmagazin.hu | ISSN 2062-0713 | RSS | Archívum

Séta a vallások között

írta: Vagyas Fanni

Nemrég a terepismeret nevű órám keretében bepillantást nyerhettem a zsidó hitéletbe. Ez felidézte bennem a gyerekkoromat, amikor a barátnőmmel nyáron eljártunk a katolikus napközibe. A többi gyerekkel társasoztunk, uzsonnáztunk, utána a Bibliából hallgattunk részleteket. Később a templomba is elmentünk, ahol elsőre a díszes belső fogott meg. Párhuzamba állítottam a református templomokkal, ahol fehérek a falak és sosem kell letérdelni vagy keresztet vetni.
A legérdekesebb tapasztalatom Budapest belvárosában egy kis zsidó közösségben volt. Péntek este hét órakor kezdtünk gyülekezni a szokásos szombatfogadásra. Az imát egy rabbinak tanuló fiú vezette. Nagy segítség volt a fonetikus imakönyv, egy páran nem tudtunk héberül. Meglepődtem, hogy végigénekeltük a fogadást. Elmesélték, hogy minden zsinagógának és zsidó csoportnak külön, megszokott dallamai vannak. Fülbemászóak voltak, de mire megjegyeztem őket, már váltottunk. Az ének után a Talmud (a zsidóság enciklopédiája, bibliaértelmezések) egyik fejezetéről beszélgettünk. Minden héten elvállalja valaki, hogy feldolgoz egy aktuális témát és előadja társainak. Teljesen kötetlen a beszélgetés, közbe is szólhatunk, esetleg elmondhatjuk a saját értelmezésünket, vitázhatunk egymással. A bor áldását egy önkéntesen vállalkozó lány mondta el, ivott, majd továbbadta a serleget. Ebben a közösségben az a szokás, hogy két-három ember összefog és elkészíti a vacsorát. Aznap kenyérlángos volt és almás pite. Tíz óra körül a baráti társaságok összeálltak és beszámoltak egymásnak a hét eseményeiről. Ekkor mesélték el, hogy a Dohány utcai zsinagógában a karbantartó nem zsidó vallású, mert szombaton rengeteg tevékenység tiltott a szigorúan vallásos zsidóknak. Többek között nem cserélhetnének ki egy égőt a csillárban, nem főzhetnek és nem fizethetnek az ételért, ezért már pénteken elintéznek mindent.
Ebben a budapesti közösségben megtapasztalhattam az összetartást, egymás támogatását és egy tartalmas péntek estével gazdagodtam. Nagyon vendégszeretőek voltak a házban élők, hálás vagyok, hogy – bár csak egy estére – a közösség tagja lehettem.